Instruktoraink

Karászi Sándor 6. dan (Aikikai) Dojocho

IMG 3226

Sándor tapasztalt, hivatásos Aikido oktató, a magyar Aikido élet egyik meghatározó karaktere. 22 évesen kezdett Aikidózni és rövidesen elköteleződött az Aikido gyakorlása és átadása mellett. Azóta számos dojót nyitott Budapesten, Gyöngyösön, Szolnokon, Jászberényben és Dunaharasztiban. Évente több edzőtábort tart Magyarországon és külföldön egyaránt.

2010 óta tanulmányozza a kenjustu és a legősibb pusztakezes japán harcművészetek mozgásrendszereit, melyeket folyamatosan beépít Aikidójába. Ennek eredményeképpen egy olyan letisztult stílust alakított ki, amellyel bárkit meg tud tanítani a könnyed és hatékony mozgásra, olyanokat is, akik esetleg nem érzik magukban a tehetséget a harcművészetekhez. Számos, magasan képzett feketeöves tanítvány került ki a keze alól, köztük sokan saját dojót nyitottak.

Három éve a "Békés Harcos" modult oktatja általános és középiskolás gyerekeknek, a "Békés Iskolák" program keretében, melynek célja az iskolai agresszió csökkentése.

Tizenhárom éven keresztül volt a Magyar Aikikai Aikido Kultúra Szövetség elnöke, majd a Szövetség Technikai Bizottságának munkáját irányította. 2018-ban átvehette az “Aikido-ban és az Aikido-ért” című kitüntetést.

Karászi Sándorról itt tudhatsz meg többet, legfrissebb, 2019. június 19-ei bemutatóját pedig itt tekintheted meg.   


Pasqualetti Gergő 6. dan (Aikikai)



Gergő nyolcéves korában kezdett el
Aikidózni. Első Aikido dojóját egyetemistaként, az egyetemi sport klub keretei között nyitotta. Jelenleg Brüsszelben, az Európai Bizottság dojójában tanít. Rendszeresen vesz részt nemzetközi edzőtáborokon Európában és Japánban, hogy saját fejlődését biztosítsa.

Hisz abban, hogy az Aikido alapelvei az élet számos területén (emberi és üzleti kapcsolatokban, vezetési képesség- és önfejlesztésben, stresszkezelésben, békés konfliktusmegoldásban, stb.) hatékonyan használhatóak. Edzésein arra fókuszál, hogy a dojóban tanultakat hogyan lehet átültetni a mindennapokba, hogy az Aikido ne “csak” élvezetes testmozgás legyen, hanem gyakorlatban használható eszköztárrá és hiteles spirituális úttá (Do) válhasson a gyakorlók számára. Szakmáját tekintve jogász, diplomata. Az Európai Aikido Szövetség (EAF) főtitkára.

Pasqualetti Gergő 2019. június 19-ei bemutatóját itt tekintheted meg. Gergő Wilko Wriesman holland shihannak is ukézott ezen az eseményen, az erről  készült video pedig itt látható.