Skip to main content
„Nincsenek versenyek a Béke Művészetében. Az igazi harcos legyőzhetetlen, mivel nem verseng semmivel. A győzelem azt jelenti, hogy legyőzzük a versengés szellemét, ami bennünk lakozik"
O Sensei Ueshiba Morihei, az Aikido alapítója
„Nincsenek versenyek a Béke Művészetében. Az igazi harcos legyőzhetetlen, mivel nem verseng semmivel. A győzelem azt jelenti, hogy legyőzzük a versengés szellemét, ami bennünk lakozik"
O Sensei Ueshiba Morihei, az Aikido alapítója

Karászi Sándor

5 dan

Hosszú évek csapatmunkája

Pasqualetti Gergő

5 dan

Együtt a tatamin

Mi az Aikido?

Az Aikidó szót három ideogramma alkotja:

Az AI jelöli az egységet, az egyesítő cselekvést, az egyesülést, a harmóniát; A KI írásjele a rizsfőzés során felszálló gőzt jelképezi, így a levegőhöz, a légzéshez, az életerőhöz kapcsolódik. A távolkeleti gondolkodásban a KI az univerzumot átható egyetemes energiát jelenti; A két részből álló, egy fejet, valamint az előre haladó mozgást ábrázoló ideogramma, mely egy járás közben az útját fürkésző emberként értelmezhető; ezt általában ösvénynek, útnak, az emberiség szolgálatában végrehajtott feladatnak fordítják. A három szótag leggyakoribb magyarázata alapján az aikidó leginkább ismert fordítása „Az Univerzum energiájával való egyesülés útja.“

Az Aikido egy tradicionális japán harcművészet, mely az ellenfél lendületét használja ki. Nem ütközik, blokkol, hanem az “ellenfél” erejének érzékelésén és elvezetésén, valamint annak szétszórásán vagy az ellenfélre való visszafordításán alapul.Az Aikidó gyakorlása során nem létezik ellenfél vagy ellenség, hanem partner van, akit vezetnünk és irányítanunk kell. A gyakorlónak tehát nem a pusztításra, hanem minden esetben az építő jellegű konfliktuskezelésre kell törekednie.

Az Aikido inspirál

Az Aikido a partnerrel való együttműködésen alapszik. Mivel az Aikido rendszeres gyakorlása hatással van az egyes emberek személyiségére, ők aztán képesek lesznek arra, hogy az egész társadalmat megváltoztassák. Az Aikido alapelvei fölötte állnak a kultúrális, vallási és politikai különbségeken, így az Aikido szellemiségével a világ népessége békében és harmóniában élhetne és együtt tudna működni a 21. század kihívásainak megoldásában.

Az Aikido ösztönöz

Az aikidó gyakorlásának célja a test és az elme fejlesztése, valamint az Univerzum valódi természetének és mibenlétének a megértése, vagyis a budóban a harcművészet gyakorlása és a filozófiai, spirituális tanítások ismerete egyaránt fontos. Az aikido technikák végrehajtásához jó egyensúlyra és összetett mozgásra van szükség. Az egyensúly gyakorlatok már magában is pozitív hatást eredményeznek a gyakorló lelki állapotában, (Pl: Yoga, tánc) Ma már egyre több kutatás és edzésmódszer hangsúlyozza a belső , mély izmok fontosságát amik nem csak fizikai egyensúlyunkért felelősek, hanem tartásunkért és lelki stabilitásunkért.

Mestereink

  • Endo Seishiro shihan
  • Kuribayashi Takanori Shihan
  • Endo Seishiro shihan

    Endo Seishiro shihan

    Endo Seishiro sensei 8. dan Aikikai azon kevés shihan közé tartozik, aki még O sensei-től közvetlenül tanulhatott. Hosszú évekig dolgozott shihanként a Hombuban, majd 1993-ban megalapította saját dojoját Sakuban.
    "Elkezdtem megfigyelni a tudatom állapotát gyakorlás közben. Azt, hogy hogy érzem magam, amikor jól megy, hogyan, amikor rosszul, amikor le akarom győzni a partnerem, amikor félelmet érzek, amikor bizonytalan vagyok önmagamban, stb. Ezekből a megerősítésekből értettem meg, milyen fontos, hogy nyugalomban tartsam az elmém."
    10 éve Aikidózott, amikor 30 évesen eltörte a vállát. A baleset rávezette, hogy nem tudja többet fizikai erejét használni az Aikido technikák végrehajtásában. Aikidója ettől kezdve lényegesen lágyabbá vált, sokkol jobban koncentrálva a partnerek (tori/uke) közötti kapcsolat minőségére.
  • Kuribayashi Takanori Shihan

    Kuribayashi Takanori Shihan

    Sensei Kuribayashi Takanori 7. dan Aikikai 1986-ban lett Utsi-deshi a Hombuban.
    "Ne felejtsük, hogy mi emberek nagyon hasonlóak vagyunk. A csontjaink, ízületeink, izmaink és szerveink száma jó esetben megegyezik. Lehetőségeink teljességének kibontásához meg kell szabadulnunk a szennyeződésektől, amelyek tiszta énünkre rárakódtak. Szennyeződésektől, mint a félelem, a kétség, a harag, a tudatlanság, és így tovább."
    Kurbayashi sensei 2008 óta az Aikikai Hungary meghívására évente egyszer ellátogat Budapestre, ahol nagy sikerű edzőtáborokat tart.

Nekünk nem csak az edzések fontosak...

Barbeque a brüsszeli nyárban...

Mesterektől nem csak a tatamin lehet tanulni...

Közös vacsora egy inspiráló stage után...

Gondolatok az Aikidóról


O sensei Ueshiba Morihei

  • Press 1
    „Csak edzéssel és belső nemesedéssel tudsz fejlődni! Ne gondolj titkos fogásra! Minden a szemed előtt van.“
  • Press 2
    „A teljesen felébredt harcos szabadon tudja használni ég és föld minden elemét. Az igazi harcos megtanulja, hogyan érzékelje a világegyetem működését, hogyan alakítsa át a harci technikákat a tisztaság, jóság és a szépség hordozóivá. A harcos testét és elméjét át kell hogy járja a mély nyugalom és megvilágosodás bölcsessége.“
  • Press 3
    „Csak azok fejlődnek, akik szüntelenül gyakorolnak“
  • Press 4
    „Ha az ellenfél szemből jön, lépj be és köszöntsd, ha vissza akar vonulni, engedd útjára.“
  • Press 5
    „Saját magadat és minden tulajdonodat szenteld magasztos céloknak. A harci ösvény harcosaiként kötelességünk az istenek akaratát belül és kívül egyaránt teljesíteni, és az embereket szolgálni.“
  • Press 6
    „Forraszd magad éghez és földhöz, és egyesítsd a gyakorlást és a megvilágosodást. Valósítsd meg, hogy szellemedet és testedet áthassa a harcos lelke, a megvilágosodott bölcsesség és a mély nyugalom.“

Mushinkai Aikido Egyesület

8097 Nadap, Rákóczi utca 31.

30/58-75-943


Copyright © 2024 Mushinkai Aikido Egyesület