Skillai - Erasmus+ projekt
SKILLAI - Erasmus + program
A Mushinkai Aikido Egyesület a Békés Iskolák program keretében a helyi önkormányzattal együttműködve három zuglói iskolai osztályban látott el tanterv szerinti Aikido oktatást. A kísérleti jelleggel folyó Békés Harcos modul lényege az iskolai zaklatás elleni küzdelem az Aikido alapelvein keresztül.
A Mushinkai Aikido Egyesület 2017-ben egy szlovén (Slovenian Aikiai Federation) és egy holland (Aikido Bond Nederland) aikido egyesülettel együttműködésben az Európai Bizottság Erasmus+ programjából támogatást nyert a Békés Iskolák programban szerzett tapasztalatok összegzésére és egy ezen alapuló angol nyelvű Iránymutatás elkésztéséről szóló projekt, a SKILLAI program végrehajtására.
A 2019 januárjában indult két éves projekt során a résztvevő egyesületek képviselői 4 alkalommal találkoztak Ljubjanában, Amszterdamban és Budapesten. A találkozók mellett három alkalmommal sor került egy gyermekedzésre, ahol az aikido oktatók a szervező országban élő és a progarmban résztvevő gyermekek segítségével osztották meg tapasztalataikat egymással. A projekt alatt a résztvevők egy mindenki számára hozzáférhető, az edzéseken végrehajtható gyakorlati Iránymutatást készítettek azzal a céllal, hogy az iskolákban az Aikido segítségével csökkenjen a zaklatás és az erőszak. Bár az Iránymutatás angol nyelvű, a gyakorlatokról videók is készültek, így azok könnyen követhetőek mindenki számára.
A projekt a COVID-19 pandémia miatt kisebb csúszással, 2021. július 31-én fejeződött be.